Kitekintő

Szerző:

Fontosnak tartom, hogy a pirográfiát és annak kiemelkedő művelőit minél szélesebb körben megismertessem. A Kitekintő rovat azzal a céllal jött létre, hogy teret és lehetőséget kapjanak az alkotóművészek a bemutatkozásra.

Igyekszem nemcsak a pirográfia, hanem az ahhoz erősen kapcsolódó művészeti ágak képviselőit is bemutatni, legyen szó fafaragóról vagy akár kézi faesztergályosról.

Ebben a rovatban hazai és nemzetközi alkotókkal készült interjúkat olvashattok. Fogadjátok őket sok szeretettel!

Kosaras György, famíves

Kosaras György, famíves

Kosaras Györggyel, a faművészet kiemelkedő alakjával volt lehetőségem interjút készíteni.

Ő bizony azon mesterek táborát erősíti, akik nem elégednek meg azzal, hogy képesek az alap, megszokott szakmai munkát magas fokon kivitelezni, hanem folyamatosan magasabbra téve a lécet a végletekig feszegetik a famegmunkálás határait.

bővebben
Mus Angelika, fafaragó

Mus Angelika, fafaragó

Egy kis képzeletbeli kirándulásra hívlak titeket a Győr-Moson-Sopron vármegyében található varázslatos településre, Felpécre, ahol egy kivételes alkotóval találkozhatunk.

Mostani cikkem szereplőjéről első látásra bizonyára egyikünk sem gondolná, pedig Angelika az asztalos műhelyben is magabiztosan megállja a helyét.

bővebben
Dumitru Dino Muradian

Dumitru Dino Muradian

Annak idején, amikor a tűzgrafikával ismerkedtem, rengeteg interneten fellelhető fotót, videót, írást tanulmányoztam. A böngészés során egyszer csak, bumm, olyan fába égetett képet dobott fel nekem a kereső oldal „pyrography” címszó alatt, amilyenhez foghatót még sosem láttam.
Teljesen le voltam nyűgözve. Úgy nézett ki, mint egy hiperrealista festmény. Az egész

bővebben

Kosaras György, famíves

Kosaras Györggyel, a faművészet kiemelkedő alakjával volt lehetőségem interjút készíteni.

Ő bizony azon mesterek táborát erősíti, akik nem elégednek meg azzal, hogy képesek az alap, megszokott szakmai munkát magas fokon kivitelezni, hanem folyamatosan magasabbra téve a lécet a végletekig feszegetik a famegmunkálás határait.

Pirográf páka – Toolcraft, Parkside

Szinte minden, a pirográfiát kipróbáló ember életében az első pirográf páka egy „hobbi páka”, azaz a NEM állítható hőfokú pirográf eszköz.
Sok hasonlóság van a forrasztó páka és a pirográf páka között. Akad azonban egy lényeges különbség.

Tűzgrafikák a Vajdahunyad várában

2023. szeptember 29. és október 15. között zajlott az AMKA (A Magyar Kézművességért Alapítvány) 30. nyári/őszi kiállítása a Vajdahunyad várában, a Mezőgazdasági Múzeumban.

A kiállításnak a pirográfia terén is nagy jelentősége volt, hiszen három tűzgrafikus

Boros Zoltán – asztalos, pirográfus művész

Legtöbben a fával, a fa kezelésére szolgáló anyagokkal, a famegmunkálás eszközeivel azután kezdünk megismerkedni, hogy a pirográf pákát a kezünkbe vettük.

Vannak azonban olyan szerencsés alkotóművészek, akik mindezen tudás birtokában ismerkednek meg a …

Illés Gabi – pirográfus művész

Most egy olyan alkotóművészt szeretnék nektek bemutatni, aki óriási hatással volt és van rám a mai napig is. A kezdeti időkben nagyon sokat lendített a pirográfiához való hozzáállásomon és a fejlődésemen is kedves, de őszinte iránymutatása.

Illés Gabival beszélgettem…

Égetett fatábla – pirográfia kültérre

Pirográfia kültéren? Égetett fatábla: házszám-, utcanév-, névtábla… Hogyan lehet tartós?

Ha szeretnéd, hogy a szabadba kihelyezve is tartós(abb) maradjon a munkád, akkor olvass tovább. Az alábbiakban leírtam a saját tapasztalataimon alapuló javaslataimat.

Narcisse Noire, pirográfus művész

Májusi Kitekintő rovatunk főszereplője egy olyan pirográfus művész…

Mus Angelika, fafaragó

Egy kis képzeletbeli kirándulásra hívlak titeket a Győr-Moson-Sopron vármegyében található varázslatos településre, Felpécre, ahol egy kivételes alkotóval találkozhatunk.

Mostani cikkem szereplőjéről első látásra bizonyára egyikünk sem gondolná, pedig Angelika az asztalos műhelyben is magabiztosan megállja a helyét.

Pirogravírozás technika: Variációk egy témára 5. rész

A pirogravírozás technikáját megismertető sorozatban a kezdők is találhatnak olyan égetési stílusokat, amelyekkel “könnyedén” tudnak mutatós, figyelemfelkeltő, különleges tűzgrafikákat készíteni.
Ebben a pirográfia útmutatóban most a hagyományos…

Faégetés technika útmutató: Variációk egy témára 4. rész

Ebben a faégetés technika útmutatóban egy újabb stílust szeretnék bemutatni, amit könnyedén tudtok alkalmazni a pirográfia területén.
A pirográf technikát megismertető sorozatban a kezdők is találhatnak olyan …