Tűzgrafikák a Vajdahunyad várában

Múzeumban a magyar pirográfiák

2023. szeptember 29. és október 15. között zajlott az AMKA (A Magyar Kézművességért Alapítvány) 30. nyári/őszi kiállítása a Vajdahunyad várában, a Mezőgazdasági Múzeumban, melynek két tematikája is volt idén. Az egyik a Magyar Kézművesség – 2023, ahol megkötés nélkül várták a természetes anyagokból kézzel készített kézműves alkotásokat. A másik pedig „A magyar bor és kapcsolata a költészettel, zenével – kézműves szemmel” címet viselte.

A néprajzkutatókból és iparművészekből álló szakmai zsűri döntése alapján több, mint 140 alkotó mintegy 210 alkotása került kiállításra.

MAGYAR TŰZGRAFIKUSOK A KIÁLLÍTÁSON

A kiállításnak a pirográfia terén is nagy jelentősége volt, hiszen három tűzgrafikus munkái is helyet kaptak ezen a színvonalas rendezvényen. A díjazottak között bizony egy pirográfus nevét is olvashatjátok:

– a felsőszölnöki Gyöngybőr Műhely

– Komárné Papp Margit battonyai viseletkészítő népi iparművész

– Molnár Anett törökszemtmiklósi gyöngyfűző

– Nemes Ferenc szigetújfalui fafaragó

– Németh Sándorné, a Balatonkenesei Gobelin és Hímző Műhely vezetője

– Németvölgyi-Kolgyáry Emese budapesti festő

– Pál Ildikó törökbálinti selyemfestő

– Papp Gáspár kiskunfélegyházi keramikus

– Pokomándy Zsuzsanna hódmezővásárhelyi foltvarró

– Tóth Tamás budapesti pirográfus

– Vass János Magyar Kézműves Remek-díjas pintér népi iparművész

AKIKRE MÉLTÁN BÜSZÉK LEHETÜNK

Tóth Tamás

Minden alkotónak gratulálva, mégis Tóth Tamás Totyóra vagyok az egyik legbüszkébb.

Amikor a Honfoglalás reprodukcióját először megláttam, mondtam neki, hogy ez bizony múzeumba való alkotás! És hatalmas öröm volt számomra, hogy elfogadta a javaslatomat, és pályázott az alkotásaival.

Már az eredményhirdetésen teljesen meghatódtam, de szavakkal le sem tudom írni, hogy élőben mennyire szuggesztív és lenyűgöző volt a kiállítóterem falán.

Tóth Tamás

Totyó mellett Rónaszegi János tűzgrafikust is szeretném kiemelni.

János a ’70-es évek óta űzi ezt a csodálatos technikát, és évek óta résztvevője az AMKA kiállításainak.

Alkotásaival hosszú évek óta segíti a hazai művészi tűzgrafika ismertté válását és szakmai szintű elfogadtatását. Szakmai zsűri által díjazott tűzgrafikus, számtalan sajtómegjelenést tudhat maga mögött, és az egyik legkiemelkedőbb, hogy 2021-ben a nemzetközi Betlehemi „100 jászol” kiállításra a Vatikáni Nagykövetség által kiválasztott alkotások között két képe is szerepelt!

Rónaszegi János

SZÁMOMRA EGY TÜNDÉRMESE

Jómagam két alkotással mutatkoztam be a Vajdahunyad várában.

Elsősorban köszönettel tartozom az Alapítvány elnökének, Fábry Zoltánnak, hiszen az ő ösztönzése nélkül biztosan nem vettem volna részt a pályázaton.

Életem első nyilvános szereplése volt, és szinte úgy éreztem magam, mintha egy tündérmese szereplője lennék. Már amikor az anyagleadáshoz mentünk a múzeumba, elfogott egy semmihez nem fogható érzés: „Te jó ég! Ez most valóság?! A munkáim egy múzeum falain belül?!!! Ki gondolta volna ezt 5 évvel ezelőtt, hogy egyszer idáig eljutok!” Csodálatos ajándék volt számomra ez a lehetőség.

A kiállítást végignézve pedig még inkább megtisztelve éreztem magam. Kiemelkedő minőségű, ötletgazdag, a tárgyalkotó művészet magasfokát bemutató iparművészeti alkotások sorát láthatta az odalátogató közönség. Az alkotóközösség pedig rendkívül kedves, barátságos, befogadó volt. Ez egy olyan élmény lesz számomra, ami – biztos vagyok benne – meghatározó pontja lesz további munkásságomnak.

Tűzgrafikák a Vajdahunyad várában

A KIÁLLÍTÁS KÉPEKBEN – a teljesség igénye nélkül, lapozható galéria:

Szuper interjú Fábry Zoltánnal, az AMKA elnökével, ahol a tűzgrafika sem marad említés nélkül!:

Várlak szeretettel a Pirográfia Mindenkinek facebook oldalán!

TOVÁBBI BEJEGYZÉSEKHEZ KATTINTS IDE!