Kosaras György, famíves
Kosaras György, famíves – Fából a non plus ultra
Kosaras Györggyel, a faművészet kiemelkedő alakjával volt lehetőségem interjút készíteni. Ő bizony azon mesterek táborát erősíti, akik nem elégednek meg azzal, hogy képesek az alap, megszokott szakmai munkát magas fokon kivitelezni, hanem folyamatosan magasabbra téve a lécet a végletekig feszegetik a famegmunkálás határait.
Kreativitás, precízség, szakmai alázat. A mesterhármas, ami minden alkotásából sugárzik.
Figyelem! Izgalmas, érdekes és követendő gondolatokkal teli sorok következnek! Tartsatok velem!
A kihagyhatatlan kérdéssel kezdenék. Honnan ered a fával kialakult bensőséges viszonyod? Mikor volt életedben az a bizonyos, meghatározó pillanat?
A fával való kapcsolatom még öntudatlanul alakult ki, amire már nem is emlékszem, csak az édesanyám elmondásából tudom.
Négyéves koromban vidéken éltünk, játékaim nem voltak, de én szereztem egy kést, és kedvenc játékom volt, hogy egy hatalmas terítővel letakart konyhaasztal alá kuporodtam, és fadarabokból játékokat farigcsáltam magamnak.
Tudatos elkötelezettségem akkor kezdődött, amikor a nyolcadikos osztályfőnököm és édesanyám (talán az előző történet hatására) közös döntésével bútorasztalosnak iskoláztak be. Nagyon tetszett a szakma, és ettől kezdve már fokozatosan egyre szorosabb kapcsolatba kerültem a famegmunkálással.
Bútorasztalosként végeztél, de munkáid alapján számomra úgy tűnik, hogy nem elégedtél meg az alapdarabok készítésével. Az anyaggal való kísérletezés mindig jelen volt, vagy az évek során alakult ki benned az igény?
Amint mondtam nagyon tetszett az asztalos szakma és minden, ami a fával kapcsolatos. Szerettem volna több fás szakmát is kitanulni, de ezt az iskola elutasította, ezért az iskola mellett saját szakállamra elmentem egy maszek faesztergályoshoz ingyen dolgozni. Ő tanítgatott a szakmai fogásokra, én meg ingyen nagyoltam az ő sorozatgyártásához.
A szakmunkásképzőben részt vettem minden tanfolyamon; megtanultam intarziázni, fa szobrászkodni. Később az első munkahelyemen kicsit beleszagoltam más szakmákba is (pl. üveges, ács, bognár, kádár). Mindig is szerettem más mesterek munkáját figyelni, így sok mindent ellestem tőlük, és alapvető dolgokat tanulhattam meg. Gyerekkoromban a drótostóttól sokat tanultam a lemez megmunkálásról, de alapszinten ismerem a textilszövést, kosárfonást, nádszövést stb., és ezeket igyekszem a munkáimban is alkalmazni.
A kísérletezés, a próbálkozás fokozatos mértékben, de mindig is része volt az életemnek. Ez a tökéletességre való törekedésnek az eredménye (mindig szebbet, jobbat, újat), ez a tanulás, fejlődés alapja. A szakmai életem talán nem elég átlátható, nem eléggé ismert, hogy nyilvánvaló legyen, viszont az esztergályos munkáimon jól nyomon követhető.
A facebook profilom fényképalbumában az esztergályos munkáim I-II albumában időrendi sorrendben láthatóak az alkotásaim. Ott jól látható, hogy ha elértem a saját formavilágom határait, továbbléptem. Kezdtem az egytengelyes forgástestekkel, aztán a csonkolt forgástestekkel, majd a többtengelyes forgástestek, idegen technológia társítása következtek, és most az idegen természetes anyagok használata. Hogy mi lesz a következő lépés, azt még nem tudom, de rengeteg lehetőség van, csak meg kell találni az utat.
Mesélj, kérlek az olvasóknak egy kicsit, hogy miként lesz egy fadarabból egy összetett, bonyolult alkotás. Megelőzi ezt egy gondos tervezési folyamat? Egyáltalán, honnan meríted az ötletet egy-egy ilyen aprólékosan, mérnöki pontossággal kivitelezett formatervezői csodához?
Nehéz dolog egy technológiai folyamatról általánosságban beszélni, minden darab más és más módon készül. Mint elvekről talán azt mondhatom: Kell egy nagy adag alkotási vágy, némi szakmai tudás, egy ötlet, valamiféle terv és jókora kreativitás.
Nem lehet meghatározni, hogy hogyan kell tervezni, mindenki másképpen csinálja. Ennek ellenére az biztos, hogy a terv az nagyon fontos. Lehet az egy egyszerű elképzelés fejben, egy vázlatos terv, vagy egy pontosan kiszerkesztett tervrajz.
Terv nélkül nem lehet semmit csinálni. A terv alapvetően meghatározza a technológiai sorrendet, mit, mikor és hogyan csináljunk. Van, aki csak feltesz egy tetszetős anyagot a gépre, és elkezdi pörgetni, erre szoktam mondani „improvizál”, de valamilyen elképzelése, terve akkor is van.
Részemről ma már a részletes terv híve vagyok. Régebben elég volt fejben tervezni, manapság nagyon ritkán improvizálok. Nálam a tervezés az ötlettel, ihlettel kezdődik; ez minden esetben más és más. Lehet az egy érdekes forma, egy szép faanyag vagy egy elvont fogalom, szóval bármi. Ezt követi egy igen hosszú folyamat, ahol figyelembe veszek minden adottságot és lehetőséget: méreteket, arányokat, anyagokat, szerszámokat, technikai lehetőségeket. A fontos részleteket pontosan kiszerkesztem, ha kell, megtervezem, és elkészítem a szükséges szerszámokat. Ezután végiggondolom a kivitelezés minden részletét, és csak ezt követően kezdem a kivitelezést.
Alapító tagja vagy a Magyar Faesztergályos Egyesületnek. Még a hagyományos kézi faesztergályos időszakban volt lehetőséged kitanulni ezt a szakmát, amire ma már sajnos – tudomásom szerint – csak magánoktatás keretein belül van lehetőség. Hogyan lettél faesztergályos?
Amikor még aktívan tanítottam, a hallgatóimmal könnyebb kapcsolattartás érdekében regisztráltam a Facebookra, ott találtam két faesztergályos csoportra, a Hobbi faesztergályosok és a Magyar Faesztergályosok csoportra. A tagságuk igen nagy átfedésben van, mindkét csoportban aktívan részt vettem. Amikor felmerült az ötlet, hogy alakítsunk egyesületet, örömmel támogattam. Szerencsére volt néhány jó szervezési képességű és lehetőségű társunk, Szalai Csaba (elnök), Köpf Jenő (alapító tag) és számos lelkes társunk, így megalakítottuk a Magyar Faesztergályos Egyesületet (MaFaE).
Amit az egyesületünkről tudni kell, hogy tagjaink a szakma teljes spektrumát képviselik, az abszolút kezdőktől a vérprofi, képzett szakemberig. Évente kétszer találkozót szervezünk, és most már tanfolyamokat, bemutatókat is tartunk. Szeretettel várunk mindenkit, kezdőt, profit, érdeklődőt.
Amint említettem már, ipari tanulóként lettem az esztergálás szerelmese. Először fából és egy fúrópisztolyból barkácsoltam egy gépet, és néhány szobrászvésőből átköszörült vésővel kezdtem az önálló munkát. Később egyre komolyabb gépet készítettem, és egyre több szerszámom lett. Tudásomat a fa és az esztergályos alapfogások ismeretéből gyakorlással, próbálkozásokkal, tapasztalatokkal autodidakta módon fejlesztettem. Ugyanakkor nem nevezném „faesztergályosnak” magam. Ők profik, iparosok, akik ismerik a szakmát teljes mélységében, megrendeléseket normaidőben teljesítenek, én meg saját elképzeléseimet időkorlát nélkül készítem, és nagyon ritkán csinálok valamiből több darabot.
MAFAE – Mesterségek Ünnepe 2024 /A fotó forrása: MAFAE hivatalos facebook oldala/
A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója voltál már, amikor „összefutottunk” a facebookon. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon különleges lehetőség lehetett. Bútorasztalos, faesztergályos, egyetemi szakoktató. Számomra az egyike vagy azoknak, akik valóban ismerik a famívesség csínját-bínját. Milyen út vezetett az asztalos szakmától az egyetemig?
Király József 13. számú terve alapján készült amarant szék kőris változata
Valóban, 1984. szeptemberétől 2019. novemberéig, a nyugdíjazásomig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) oktatója voltam. Az egyetem folyamatos változáson ment, és megy keresztül a mai napig. ’84-ben Magyar Iparművészeti Főiskola (MIF), majd Magyar Iparművészeti Egyetem (MIE) és ma már Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) címen regnál. Az egyetem fejlődésével párhuzamosan én is fejlődtem, végigjártam a lehetséges ranglétrát, szakmunkás, kiemelt szakmunkás, műhelyvezető, végül műhelyvezető szakoktató lettem.
Eredetileg többször sikertelenül felvételiztem a MIF-re, és amikor felkértek az állás betöltésére elég komikusnak tűnt, hogy „ha nem jutok be az ajtón, akkor bemegyek az ablakon”. De nem volt alaptalan a felkérés, hiszen már akkor széleskörű ismeretekkel, tapasztalatokkal bírtam a faipari szakmákban. Nagy örömmel fogadtam el az állásajánlatot; nem hiúságból, hanem mert egyébként is kedvencem volt az egyedi bútorgyártás, a prototípus készítés.
A szakoktatás mellett feladatkörömhöz tartozott a hallgatói tervezések segítése (kizárólag szakmai szempontokban) és kivitelezése. Ez rettentő izgalmas feladat volt, e mellett én is rengeteget tanultam. Továbbá lehetőségem nyílt az ország legjobb bútortervezőjének, Király József terveinek kivitelezésére. Rengeteget tanultam a Tanár úrtól a kivitelezés közbeni konzultációkból.
Király József tervei alapján készült szék, európai dió, keményolajjal kezelve (Fotó: Bazsó Ferenc).
Ebben a facebook albumban a szék készítésének folyamatát követhetitek végig: Facebook album
Még egy apróság. Valóban a famívesség fejezi ki legpontosabban az ilyen széles skálát átölelő szakmai gyakorlatot, de a „famívesség csínját-bínját” kifejezéssel óvatosabb lennék.
Nagyon szerteágazó a faipari szakma, szerencsére sok kiváló szakember van, egyes területeken kiemelkedő eredményekkel, akik szebbek, jobbak, okosabbak (mindig van jobb), de egy ember nem tudhat mindent. A tudásom növekedésével egyre jobban látom, hogy még mi mindent nem tudok. Úgyhogy van még mit tanulni, és érdemes szerénynek lenni.
Őszinte leszek, örömteli meglepetés volt számomra, hogy az MOME az asztalos szakma oktatására is ekkora hangsúlyt helyez. De mi a véleményed az egyetemen kívüli hazai asztalos, faipari szakmai oktatásról?
Alapvető tévedést kell tisztáznom. A MOME és az elődei sem oktattak szakmát, a műhelyekben folyó szakoktatás eszköze, és nem célja a képzésnek. Az itt végzett hallgatók nem szakemberek lesznek, hanem tervezőművészek. A műhelyekben folyó oktatás feladata: megismertetni a hallgatókkal az anyagok, szerszámok, gépek, használatát a tervezési feladataik kivitelezése érdekében, valamint a tervezés folyamatának szakmai támogatása.
Az oktatási folyamatban a műhelyekre fordított hangsúly mindig is változó volt, most éppen csökkenőben van, az elmélet felé tolódik a hangsúly. Általános elv, hogy a tervezésről le kell választani az anyagokhoz kapcsolódó szakmákat, mert ezek az ismeretek akadályozzák a hallgatók kreatív tervezését, „szűz agy szabadabban szárnyal”.
Én ezzel nagyon nem értek egyet, de nem én határozom meg az oktatás irányát, én csak végrehajtó vagyok, ill. voltam. Azt viszont mindig nagyon fontosnak tartottam, hogy tudásom és lehetőségemhez képest maximálisan szolgáljam az oktatást és a hallgatókat.
A hazai szakmunkásképzésre nincs rálátásom, ezért mérvadó véleményem sem lehet. Amennyire én tudom ezzel a duális képzéssel sínen van, végül is ez majdnem ugyanaz, mint a ’70-es években, adott időben elméleti, másik időben gyakorlati képzés folyik.
Azt látom, hogy szakmai versenyeken kiváló eredményeket érnek el a szakmunkástanulóink. Rengeteg idős mester sopánkodását hallottam már, ők azt felejtik el, hogy senki sem a szakmunkásképzőben lett mester. Ők sem. És mindig voltak lelkes, jóképességű tanulók, és voltak gyengébbek, érdektelenek. Most is ez van.
Nyugtass meg bennünket, hogy azért az egyetem gondoskodik a kreatív tárgyalkotó tervezők utánpótlásáról. Nyilván mindegyik tanítványodra büszke vagy, de vannak-e esetleg olyanok, akiket kiemelkedőnek tartasz valamilyen szempontból.
Visszatérve az egyetemhez, a faipari műhely valaha a MOME-n belül az Építészeti Intézethez tartozott. Ma már más intézményi keretek között, de most is elsősorban az építészhallgatókat szolgálja ki, ezért elsősorban erről tudok nyilatkozni.
Sok volt hallgatómmal tartom a kapcsolatot, sok pozitív visszajelzést kapok. Jó példa erre, hogy vannak hallgatóim, akik most a MOME-n tanítanak, sokan kaptak különböző díjakat, elismeréseket, nyertek el pályázatokat, szóval van kikre büszkének lennem.
El kell ismernem, nem rajongok az oktatás irányvonalának változásáért, és még csak öt éve jöttem nyugdíjba, ezért még nem láthatom a hosszútávú eredményeket. De folyamatosan figyelemmel kísérem az egyetemi eseményeket, és azt látom, hogy remek terveket, tárgyakat és kiállításokat készítenek/rendeznek.
Mindenkit megnyugtathatok, manapság is remek, lelkes tervezők, dizájnerek kerülnek ki a MOME-ről, sőt a mai diplomások sokkal jobban megtalálják helyüket ebben az iparvesztett, nagyvállalatok nélküli világban.
Emlékszem, annak idején, technika órán kezünkbe került – bizony, nekünk lányoknak is – a fűrész, a kalapács, a szög. Imádtam például, amikor tutajt készíthettünk a rendelkezésre álló faanyagokból. Manapság ez már nem „divat”. A gyermekeim már ilyesmivel nem igazán találkoztak az iskolában, a „technika” a felsőbb éves osztályokban elméleti síkra terelődött. Mit gondolsz erről a tendenciáról?
Hallottam én is erről, bár az unokáimtól nem pontosan ezt hallom. Úgy gondolom ez is iskolánkként változik. Mindenesetre a technika órák jelentőségének csökkenését nagyon rossz iránynak tartom, mert a technika órák számos képességet, készséget fejlesztenek (kézügyesség, kreativitás, feladatmegoldó képesség), megismerkedhetnek anyagokkal, technikákkal, és nem utolsósorban később segíthet a szakmaválasztásban.
Mit tanácsolsz a tétovázó, de a fát, mint alapanyagot favorizáló hobbistáknak? Merre, hogyan, mivel? Mi legyen az első lépcsőfok?
Ezt a kérdést szinte lehetetlen megválaszolni, ill. ha komolyan gondolom, akkor egy regényt kellene írnom, ezért csak néhány irányelvet mondanék.
Első, hogy csinálni kell, el kell kezdeni, le kell vágni, meg kell faragni, összeszögelni, csavarozni vagy ragasztani. Mindegy miből, mivel és hogyan, ami van, azzal kell megoldani. És ha valami nincs, azt be kell szerezni.
A feladat mindig meg fogja határozni, hogy mire van szükségünk. Ha valamit nem tudunk, meg kell kérdezni olyan valakit, aki tudhatja. Lényeg, hogy olyat csináljunk, amihez kedvünk van, ami örömet okoz. Az elején mindegy milyen minőségben, a minőséget, a sikert mindig magunkhoz mérjük. Ha munka közben figyelünk, gondolkodunk, levonjuk a tanulságokat, akkor egyre jobbat, szebbet, sikeresebbet fogunk csinálni.
A tapasztalat, a gyakorlat egyre több ötletet, megoldást, szerszámot és sikert fog szerezni. Fontos, hogy önmagunkhoz képest mindig törekedjünk a tökéletesre, még akkor is, ha tudjuk, hogy a tökéletest soha senki nem érheti el. Ez a tudás, a fejlődés alapja.
Tervezel-e önálló kiállítást az interneten is közzétett művészi tárgyaidból?
Természetesen igen! Minden egészséges alkotó ember szeretné megmutatni magát és az eredményeit a világnak. Egy kiállításhoz sok mindenre szükség van, információ, kapcsolat, pénz, idő, szervezés. Kérdés, hogy ezekből mennyit hajlandó vállalni az ember, mert ezek a dolgok az alkotástól veszik el az időt, az energiát.
További akadályok is vannak. Pl.: Az elismert művészek is foggal-körömmel küzdenek egy-egy kiállítási lehetőségért, nehéz szabad időpontot találni a galériákban.
Aztán ott van az a paradoxon, hogy amíg a művészet fogalmát egyre szélesebben értelmezik, úgy, hogy már abszurd dolgokat is művészetnek tekintenek, aközben új, eddig kevésbé ismert ágakat nem hajlandóak befogadni, és ebben a galéria tulajdonosok is partnerek.
Annak idején azt gondoltam, hogy zsűriztetem a tárgyaimat, és akkor nem lehet kifogás a kiállítás ellen. Ez a lehetőség is megszűnt. A régi szervezetektől elvették a zsűrizés jogát, és az új szervezet meg nem kíván foglalkozni vele, nem ír ki új zsűri lehetőséget.
Végezetül ott van az a filozofikus kérdés, mi a művészet, mit tekintünk művészetnek? A művészet fogalmát rendszeresen használjuk, de még senki nem definiálta, és mindenki másképp értelmezi, fogalmazza meg. Ez olyasmi, mint az „etika”, amit az adott társadalmi elfogadottság határoz meg, de az adott társadalomban mindenki másképp értelmezi.
Összefoglalásként, szeretnék, de kevés esélyt látok rá.
Ui: Mindenkinek boldog és sikeres alkotást kívánok!
György további munkáit ezeken a linkeken találjátok: Kosaras György album 1, Kosaras György album 2.