Kosaras György, famíves

Kosaras György, famíves

Kosaras György, famíves – Fából a non plus ultra

Kosaras Györggyel, a faművészet kiemelkedő alakjával volt lehetőségem interjút készíteni. Ő bizony azon mesterek táborát erősíti, akik nem elégednek meg azzal, hogy képesek az alap, megszokott szakmai munkát magas fokon kivitelezni, hanem folyamatosan magasabbra téve a lécet a végletekig feszegetik a famegmunkálás határait.

Kreativitás, precízség, szakmai alázat. A mesterhármas, ami minden alkotásából sugárzik.

Figyelem! Izgalmas, érdekes és követendő gondolatokkal teli sorok következnek! Tartsatok velem!

Kosaras György

A kihagyhatatlan kérdéssel kezdenék. Honnan ered a fával kialakult bensőséges viszonyod? Mikor volt életedben az a bizonyos, meghatározó pillanat?

A fával való kapcsolatom még öntudatlanul alakult ki, amire már nem is emlékszem, csak az édesanyám elmondásából tudom.

Négyéves koromban vidéken éltünk, játékaim nem voltak, de én szereztem egy kést, és kedvenc játékom volt, hogy egy hatalmas terítővel letakart konyhaasztal alá kuporodtam, és fadarabokból játékokat farigcsáltam magamnak.

Tudatos elkötelezettségem akkor kezdődött, amikor a nyolcadikos osztályfőnököm és édesanyám (talán az előző történet hatására) közös döntésével bútorasztalosnak iskoláztak be. Nagyon tetszett a szakma, és ettől kezdve már fokozatosan egyre szorosabb kapcsolatba kerültem a famegmunkálással.   

Bútorasztalosként végeztél, de munkáid alapján számomra úgy tűnik, hogy nem elégedtél meg az alapdarabok készítésével. Az anyaggal való kísérletezés mindig jelen volt, vagy az évek során alakult ki benned az igény?

Amint mondtam nagyon tetszett az asztalos szakma és minden, ami a fával kapcsolatos. Szerettem volna több fás szakmát is kitanulni, de ezt az iskola elutasította, ezért az iskola mellett saját szakállamra elmentem egy maszek faesztergályoshoz ingyen dolgozni. Ő tanítgatott a szakmai fogásokra, én meg ingyen nagyoltam az ő sorozatgyártásához.

A szakmunkásképzőben részt vettem minden tanfolyamon; megtanultam intarziázni, fa szobrászkodni. Később az első munkahelyemen kicsit beleszagoltam más szakmákba is (pl. üveges, ács, bognár, kádár). Mindig is szerettem más mesterek munkáját figyelni, így sok mindent ellestem tőlük, és alapvető dolgokat tanulhattam meg. Gyerekkoromban a drótostóttól sokat tanultam a lemez megmunkálásról, de alapszinten ismerem a textilszövést, kosárfonást, nádszövést stb., és ezeket igyekszem a munkáimban is alkalmazni.

A kísérletezés, a próbálkozás fokozatos mértékben, de mindig is része volt az életemnek. Ez a tökéletességre való törekedésnek az eredménye (mindig szebbet, jobbat, újat), ez a tanulás, fejlődés alapja. A szakmai életem talán nem elég átlátható, nem eléggé ismert, hogy nyilvánvaló legyen, viszont az esztergályos munkáimon jól nyomon követhető.

A facebook profilom fényképalbumában az esztergályos munkáim I-II albumában időrendi sorrendben láthatóak az alkotásaim. Ott jól látható, hogy ha elértem a saját formavilágom határait, továbbléptem.  Kezdtem az egytengelyes forgástestekkel, aztán a csonkolt forgástestekkel, majd a többtengelyes forgástestek, idegen technológia társítása következtek, és most az idegen természetes anyagok használata. Hogy mi lesz a következő lépés, azt még nem tudom, de rengeteg lehetőség van, csak meg kell találni az utat.

Kosaras György, famíves<br />

Mesélj, kérlek az olvasóknak egy kicsit, hogy miként lesz egy fadarabból egy összetett, bonyolult alkotás. Megelőzi ezt egy gondos tervezési folyamat? Egyáltalán, honnan meríted az ötletet egy-egy ilyen aprólékosan, mérnöki pontossággal kivitelezett formatervezői csodához?

Margaréta, fekete dió
Margaréta, fekete dió

Nehéz dolog egy technológiai folyamatról általánosságban beszélni, minden darab más és más módon készül. Mint elvekről talán azt mondhatom: Kell egy nagy adag alkotási vágy, némi szakmai tudás, egy ötlet, valamiféle terv és jókora kreativitás.

Nem lehet meghatározni, hogy hogyan kell tervezni, mindenki másképpen csinálja. Ennek ellenére az biztos, hogy a terv az nagyon fontos. Lehet az egy egyszerű elképzelés fejben, egy vázlatos terv, vagy egy pontosan kiszerkesztett tervrajz. 

Terv nélkül nem lehet semmit csinálni. A terv alapvetően meghatározza a technológiai sorrendet, mit, mikor és hogyan csináljunk. Van, aki csak feltesz egy tetszetős anyagot a gépre, és elkezdi pörgetni, erre szoktam mondani „improvizál”, de valamilyen elképzelése, terve akkor is van.

Részemről ma már a részletes terv híve vagyok. Régebben elég volt fejben tervezni, manapság nagyon ritkán improvizálok. Nálam a tervezés az ötlettel, ihlettel kezdődik; ez minden esetben más és más. Lehet az egy érdekes forma, egy szép faanyag vagy egy elvont fogalom, szóval bármi. Ezt követi egy igen hosszú folyamat, ahol figyelembe veszek minden adottságot és lehetőséget: méreteket, arányokat, anyagokat, szerszámokat, technikai lehetőségeket. A fontos részleteket pontosan kiszerkesztem, ha kell, megtervezem, és elkészítem a szükséges szerszámokat. Ezután végiggondolom a kivitelezés minden részletét, és csak ezt követően kezdem a kivitelezést.

Háromívű tál, dió
Szédület, fekete dió

Alapító tagja vagy a Magyar Faesztergályos Egyesületnek. Még a hagyományos kézi faesztergályos időszakban volt lehetőséged kitanulni ezt a szakmát, amire ma már sajnos – tudomásom szerint – csak magánoktatás keretein belül van lehetőség. Hogyan lettél faesztergályos?

Amikor még aktívan tanítottam, a hallgatóimmal könnyebb kapcsolattartás érdekében regisztráltam a Facebookra, ott találtam két faesztergályos csoportra, a Hobbi faesztergályosok és a Magyar Faesztergályosok csoportra. A tagságuk igen nagy átfedésben van, mindkét csoportban aktívan részt vettem. Amikor felmerült az ötlet, hogy alakítsunk egyesületet, örömmel támogattam. Szerencsére volt néhány jó szervezési képességű és lehetőségű társunk, Szalai Csaba (elnök), Köpf Jenő (alapító tag) és számos lelkes társunk, így megalakítottuk a Magyar Faesztergályos Egyesületet (MaFaE).

Amit az egyesületünkről tudni kell, hogy tagjaink a szakma teljes spektrumát képviselik, az abszolút kezdőktől a vérprofi, képzett szakemberig. Évente kétszer találkozót szervezünk, és most már tanfolyamokat, bemutatókat is tartunk. Szeretettel várunk mindenkit, kezdőt, profit, érdeklődőt.

Amint említettem már, ipari tanulóként lettem az esztergálás szerelmese. Először fából és egy fúrópisztolyból barkácsoltam egy gépet, és néhány szobrászvésőből átköszörült vésővel kezdtem az önálló munkát. Később egyre komolyabb gépet készítettem, és egyre több szerszámom lett. Tudásomat a fa és az esztergályos alapfogások ismeretéből gyakorlással, próbálkozásokkal, tapasztalatokkal autodidakta módon fejlesztettem. Ugyanakkor nem nevezném „faesztergályosnak” magam. Ők profik, iparosok, akik ismerik a szakmát teljes mélységében, megrendeléseket normaidőben teljesítenek, én meg saját elképzeléseimet időkorlát nélkül készítem, és nagyon ritkán csinálok valamiből több darabot.

MAFAE - Mesterségek Ünnepe 2024

MAFAE – Mesterségek Ünnepe 2024 /A fotó forrása: MAFAE hivatalos facebook oldala/

A Moholy-Nagy Művészeti Egyetem oktatója voltál már, amikor „összefutottunk” a facebookon. Azt gondolom, hogy ez egy nagyon különleges lehetőség lehetett. Bútorasztalos, faesztergályos, egyetemi szakoktató. Számomra az egyike vagy azoknak, akik valóban ismerik a famívesség csínját-bínját. Milyen út vezetett az asztalos szakmától az egyetemig?

MOME, műhely

Király József 13. számú terve alapján készült amarant szék kőris változata

Valóban, 1984. szeptemberétől 2019. novemberéig, a nyugdíjazásomig a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) oktatója voltam. Az egyetem folyamatos változáson ment, és megy keresztül a mai napig. ’84-ben Magyar Iparművészeti Főiskola (MIF), majd Magyar Iparművészeti Egyetem (MIE) és ma már Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) címen regnál. Az egyetem fejlődésével párhuzamosan én is fejlődtem, végigjártam a lehetséges ranglétrát, szakmunkás, kiemelt szakmunkás, műhelyvezető, végül műhelyvezető szakoktató lettem.

Eredetileg többször sikertelenül felvételiztem a MIF-re, és amikor felkértek az állás betöltésére elég komikusnak tűnt, hogy „ha nem jutok be az ajtón, akkor bemegyek az ablakon”. De nem volt alaptalan a felkérés, hiszen már akkor széleskörű ismeretekkel, tapasztalatokkal bírtam a faipari szakmákban. Nagy örömmel fogadtam el az állásajánlatot; nem hiúságból, hanem mert egyébként is kedvencem volt az egyedi bútorgyártás, a prototípus készítés.

A szakoktatás mellett feladatkörömhöz tartozott a hallgatói tervezések segítése (kizárólag szakmai szempontokban) és kivitelezése. Ez rettentő izgalmas feladat volt, e mellett én is rengeteget tanultam. Továbbá lehetőségem nyílt az ország legjobb bútortervezőjének, Király József terveinek kivitelezésére. Rengeteget tanultam a Tanár úrtól a kivitelezés közbeni konzultációkból.

Király József tervei alapján készült szék, európai dió, keményolajjal kezelve (Fotó: Bazsó Ferenc).

Ebben a facebook albumban a szék készítésének folyamatát követhetitek végig: Facebook album

Még egy apróság. Valóban a famívesség fejezi ki legpontosabban az ilyen széles skálát átölelő szakmai gyakorlatot, de a „famívesség csínját-bínját” kifejezéssel óvatosabb lennék.

Nagyon szerteágazó a faipari szakma, szerencsére sok kiváló szakember van, egyes területeken kiemelkedő eredményekkel, akik szebbek, jobbak, okosabbak (mindig van jobb), de egy ember nem tudhat mindent. A tudásom növekedésével egyre jobban látom, hogy még mi mindent nem tudok. Úgyhogy van még mit tanulni, és érdemes szerénynek lenni.

Őszinte leszek, örömteli meglepetés volt számomra, hogy az MOME az asztalos szakma oktatására is ekkora hangsúlyt helyez. De mi a véleményed az egyetemen kívüli hazai asztalos, faipari szakmai oktatásról?

Alapvető tévedést kell tisztáznom. A MOME és az elődei sem oktattak szakmát, a műhelyekben folyó szakoktatás eszköze, és nem célja a képzésnek. Az itt végzett hallgatók nem szakemberek lesznek, hanem tervezőművészek. A műhelyekben folyó oktatás feladata: megismertetni a hallgatókkal az anyagok, szerszámok, gépek, használatát a tervezési feladataik kivitelezése érdekében, valamint a tervezés folyamatának szakmai támogatása.

Az oktatási folyamatban a műhelyekre fordított hangsúly mindig is változó volt, most éppen csökkenőben van, az elmélet felé tolódik a hangsúly. Általános elv, hogy a tervezésről le kell választani az anyagokhoz kapcsolódó szakmákat, mert ezek az ismeretek akadályozzák a hallgatók kreatív tervezését, „szűz agy szabadabban szárnyal”.

Én ezzel nagyon nem értek egyet, de nem én határozom meg az oktatás irányát, én csak végrehajtó vagyok, ill. voltam. Azt viszont mindig nagyon fontosnak tartottam, hogy tudásom és lehetőségemhez képest maximálisan szolgáljam az oktatást és a hallgatókat.

A hazai szakmunkásképzésre nincs rálátásom, ezért mérvadó véleményem sem lehet. Amennyire én tudom ezzel a duális képzéssel sínen van, végül is ez majdnem ugyanaz, mint a ’70-es években, adott időben elméleti, másik időben gyakorlati képzés folyik.

Azt látom, hogy szakmai versenyeken kiváló eredményeket érnek el a szakmunkástanulóink. Rengeteg idős mester sopánkodását hallottam már, ők azt felejtik el, hogy senki sem a szakmunkásképzőben lett mester. Ők sem. És mindig voltak lelkes, jóképességű tanulók, és voltak gyengébbek, érdektelenek. Most is ez van.

Nyugtass meg bennünket, hogy azért az egyetem gondoskodik a kreatív tárgyalkotó tervezők utánpótlásáról. Nyilván mindegyik tanítványodra büszke vagy, de vannak-e esetleg olyanok, akiket kiemelkedőnek tartasz valamilyen szempontból.

Visszatérve az egyetemhez, a faipari műhely valaha a MOME-n belül az Építészeti Intézethez tartozott. Ma már más intézményi keretek között, de most is elsősorban az építészhallgatókat szolgálja ki, ezért elsősorban erről tudok nyilatkozni.

Sok volt hallgatómmal tartom a kapcsolatot, sok pozitív visszajelzést kapok. Jó példa erre, hogy vannak hallgatóim, akik most a MOME-n tanítanak, sokan kaptak különböző díjakat, elismeréseket, nyertek el pályázatokat, szóval van kikre büszkének lennem.

El kell ismernem, nem rajongok az oktatás irányvonalának változásáért, és még csak öt éve jöttem nyugdíjba, ezért még nem láthatom a hosszútávú eredményeket. De folyamatosan figyelemmel kísérem az egyetemi eseményeket, és azt látom, hogy remek terveket, tárgyakat és kiállításokat készítenek/rendeznek.

Mindenkit megnyugtathatok, manapság is remek, lelkes tervezők, dizájnerek kerülnek ki a MOME-ről, sőt a mai diplomások sokkal jobban megtalálják helyüket ebben az iparvesztett, nagyvállalatok nélküli világban.

Emlékszem, annak idején, technika órán kezünkbe került – bizony, nekünk lányoknak is – a fűrész, a kalapács, a szög. Imádtam például, amikor tutajt készíthettünk a rendelkezésre álló faanyagokból. Manapság ez már nem „divat”. A gyermekeim már ilyesmivel nem igazán találkoztak az iskolában, a „technika” a felsőbb éves osztályokban elméleti síkra terelődött. Mit gondolsz erről a tendenciáról?

Hallottam én is erről, bár az unokáimtól nem pontosan ezt hallom. Úgy gondolom ez is iskolánkként változik. Mindenesetre a technika órák jelentőségének csökkenését nagyon rossz iránynak tartom, mert a technika órák számos képességet, készséget fejlesztenek (kézügyesség, kreativitás, feladatmegoldó képesség), megismerkedhetnek anyagokkal, technikákkal, és nem utolsósorban később segíthet a szakmaválasztásban.

Mit tanácsolsz a tétovázó, de a fát, mint alapanyagot favorizáló hobbistáknak? Merre, hogyan, mivel? Mi legyen az első lépcsőfok?

Ezt a kérdést szinte lehetetlen megválaszolni, ill. ha komolyan gondolom, akkor egy regényt kellene írnom, ezért csak néhány irányelvet mondanék.

Első, hogy csinálni kell, el kell kezdeni, le kell vágni, meg kell faragni, összeszögelni, csavarozni vagy ragasztani. Mindegy miből, mivel és hogyan, ami van, azzal kell megoldani. És ha valami nincs, azt be kell szerezni.

A feladat mindig meg fogja határozni, hogy mire van szükségünk. Ha valamit nem tudunk, meg kell kérdezni olyan valakit, aki tudhatja. Lényeg, hogy olyat csináljunk, amihez kedvünk van, ami örömet okoz. Az elején mindegy milyen minőségben, a minőséget, a sikert mindig magunkhoz mérjük. Ha munka közben figyelünk, gondolkodunk, levonjuk a tanulságokat, akkor egyre jobbat, szebbet, sikeresebbet fogunk csinálni.

A tapasztalat, a gyakorlat egyre több ötletet, megoldást, szerszámot és sikert fog szerezni. Fontos, hogy önmagunkhoz képest mindig törekedjünk a tökéletesre, még akkor is, ha tudjuk, hogy a tökéletest soha senki nem érheti el. Ez a tudás, a fejlődés alapja.

Tervezel-e önálló kiállítást az interneten is közzétett művészi tárgyaidból?

Természetesen igen! Minden egészséges alkotó ember szeretné megmutatni magát és az eredményeit a világnak. Egy kiállításhoz sok mindenre szükség van, információ, kapcsolat, pénz, idő, szervezés. Kérdés, hogy ezekből mennyit hajlandó vállalni az ember, mert ezek a dolgok az alkotástól veszik el az időt, az energiát.

További akadályok is vannak. Pl.: Az elismert művészek is foggal-körömmel küzdenek egy-egy kiállítási lehetőségért, nehéz szabad időpontot találni a galériákban.

Aztán ott van az a paradoxon, hogy amíg a művészet fogalmát egyre szélesebben értelmezik, úgy, hogy már abszurd dolgokat is művészetnek tekintenek, aközben új, eddig kevésbé ismert ágakat nem hajlandóak befogadni, és ebben a galéria tulajdonosok is partnerek.

Annak idején azt gondoltam, hogy zsűriztetem a tárgyaimat, és akkor nem lehet kifogás a kiállítás ellen. Ez a lehetőség is megszűnt. A régi szervezetektől elvették a zsűrizés jogát, és az új szervezet meg nem kíván foglalkozni vele, nem ír ki új zsűri lehetőséget.

Végezetül ott van az a filozofikus kérdés, mi a művészet, mit tekintünk művészetnek? A művészet fogalmát rendszeresen használjuk, de még senki nem definiálta, és mindenki másképp értelmezi, fogalmazza meg. Ez olyasmi, mint az „etika”, amit az adott társadalmi elfogadottság határoz meg, de az adott társadalomban mindenki másképp értelmezi.

Összefoglalásként, szeretnék, de kevés esélyt látok rá.

Ui: Mindenkinek boldog és sikeres alkotást kívánok!

György további munkáit ezeken a linkeken találjátok: Kosaras György album 1, Kosaras György album 2.

Illés Gabi – pirográfus művész

Illés Gabi – pirográfus művész

Illés Gabi – pirográfus művész

Most egy olyan alkotóművészt szeretnék nektek bemutatni, aki óriási hatással volt és van rám a mai napig is. A kezdeti időkben nagyon sokat lendített a pirográfiához való hozzáállásomon és a fejlődésemen is kedves, de őszinte iránymutatása. Mindezeken felül pedig egy olyan művész, aki szintén szívvel-lélekkel, teljes odaadással és száz százalékot nyújtva alkot. Tökéletes, precíz művészi munkái láttán nem is hinnétek el, hogy ő bizony egy sima, fix hőfokú pákával alkot.

Illés Gabival beszélgettem legutóbb. Fogadjátok szeretettel:

Illés Gabi, pirográfus

Hogyan kezdődött a pirográfiával való kapcsolatod?

Illés Gabi, dobverő

2011 karácsonyára kaptam a páromtól egy CFH pirográfot. Annyit tudtam az eszközről, hogy fára lehet vele égetni.

Kézügyességem mindig is volt, sokat rajzoltam korábban. Kipróbáltam, és rögtön beleszerettem. Nehéznek tűnt, de láttam benne fantáziát. Magáról a pirográfiáról semmit sem tudtam, nem is volt akkoriban fóruma sem, ahol utána lehetett volna nézni. Az volt a kihívás, hogy én egyedül hogyan tudok boldogulni vele.

Kezdetben csak lucfenyőre rajzolgattam (az volt kéznél).  Idővel kialakult a technikám, és többfajta alapanyagot és felületet is teszteltem – értem ezalatt a síktól a hengeresig: például dobverő vagy baseballütő.

Azóta már fellelhetők különböző csoportok és „hogyan égess” videók, amiket meg is szoktam nézni, de szerintem mindenki úgy csinálja, ahogy az neki bevált, ezért megyek továbbra is a saját tapasztalataim után.

Magyarországon ezt a technikát csak autodidakta módon lehet elsajátítani. Te hogyan fejlesztetted ilyen tökéletesre a tudásodat? Volt valamilyen segítséged?

Autodidakta módon. 🙂 A tökéletestől még messze állok, de nem is erre törekszem.

Az „én időmben” és ráadásul külföldön semmi segítség nem állt a rendelkezésemre. Nekem is egyedül kellett megismerkednem az alapanyagokkal és a géppel. Rengeteg gyakorlással és kísérletezéssel sikerül idáig eljutnom. Nem szabad alábecsülni a kezdeti lépéseket sem! Kimondhatatlanul sok egyenes vonalat és szőrszálat húztam az elmúlt 12 évben.

Fokozatosan sikerült kialakítanom az egyedi kéztechnikámat, így lépésről lépésre egyre merészebb képeket vállaltam be, és azt hiszem, hogy ez a fajta alázat és kitartás vitt el oda, ahol jelenleg tartok.

Mindig van hová fejlődni, mindig lesznek még kreatívabb ötleteim, ezért teszem feljebb és feljebb a lécet, mert saját magamnak akarok meglepetést okozni. Ez motivál, ez korbácsolja a pirográfia-szerelmemet. Nem mérem magam másokhoz. Mindenki máshogy alkot. Nem vagyunk egyformák.

Illés Gabi, farkas pirográfia
Illés Gabi pirográfia
Illés Gabi pirográfia
Illés Gabi pirográfia

Köztudott, hogy te maradtál a CFH pirográfnál. Próbáltál már másik pirográf eszközt? Mik voltak a tapasztalataid?

Igen, imádom ezt a fix 550 fokos kis eszközt! Ezen kezdtem, ezt tapasztaltam ki, erre áll rá a kezem. Hegyet sem szoktam váltani, a gyári sablonfejet használom minden munkámhoz.

Voltak próbálkozásaim más hegytípusokkal is, de ez az egy annyira kompakt, hogy feleslegesnek tartottam a cserélgetést. Mindent meg lehet vele valósítani.

Nagy meglepetés a gázlángos égetés volt! Nem tudom, Pete Móni hogy tud vele olyan ügyesen bánni;  nekem ez nem a világom. Nagyon nehéz kezelni. Keretek vagy hátterek perzselésére  tökéletes, de aprólékos munkára nem merem használni.

Egyszer kipróbáltam a Brenn Peter Juniort is. Azt azért tettem el öreg koromra, mert máshogy kell vele bánni, mint az enyémmel. A munka mellett nem jut sok időm az égetésre, ezért nem ültem még neki kikísérletezni. Egyelőre elengedtem. Maradok a sajátomnál. Szeretem a jól bevált dolgokat. Ezt nem kell se állítgatni, se szerelgetni; felveszem, égetek vele, lerakom. Egyszerű és olcsó.

Illés Gabi pirográfia
Illés Gabi pirográfia

Németországban éltél több évig. Hogy látod, másként viszonyulnak ott a kézzel készült alkotásokhoz?

Erre a kérdésre nagyon nehéz válaszolni. Nyilván Németországban magasabb az életszínvonal, és több jut a kultúrára. Szeretik a kézműves kiállításokat, a festményeket, a szobrokat, a dísztárgyakat, de nem forogtam olyan körökben sem kint, sem itthon, hogy ezt össze tudjam hasonlítani. Személyes tapasztalatom szerint kint sem igazán ismerik ezt a művészeti ágat.

A pirográfiát jelenleg hobbiként űzöd. Tervezed-e esetleg, hogy egyszer teljes munkaidős elfoglaltságoddá válik?

Minden vágyam ez lenne, de a realitások talaján maradva: erre nem sok esélyt látok. Ha lesz kereslet az egyedi mintákkal kiégetett bútorokra, képekre, tárgyakra, minden további nélkül váltanék. Úgy érzékelem, hogy az emberek nagyon kis százaléka tud egyáltalán a létezésünkről.

Milyen tematikájú képek állnak hozzád a legközelebb?

Egyértelműen a szőrös állatos témák (kutya, cica, nagymacska, farkas), valamint a fantasy, a rock, a dark, az élővilág, a természet, az elgondolkodtató, a nagy kontrasztos és ezek kombinációi. Feliratokat is nagyon szívesen égetek. Igazából mindent örömmel elkészítek, kivéve a portrékat.

Illés Gabi pirográfia
Illés Gabi pirográfia

Mindannyiunknak van legalább egy olyan alkotása, amelyikre a mai napig nagyon büszke, vagy amelyhez különleges történet fűződik. Számodra melyik pirográfiád az? 

Folyamatában nézve minden munkámra büszke vagyok. Az egyik tapasztalata nélkül nem jött volna a másik. Mindnek saját története van, mind kedves a számomra, legyen az asztal, falikép, miniatűr, cégtábla, ceruza vagy mobiltartó.

Ez is olyan, hogy nem tudom összehasonlítani az egyiket a másikkal. Mind különböző a maga módján. Jó embereknek készültek, jó helyre kerültek. Ízlés kérdése kinek melyik tetszik. Nekem mind, mert akkor, abban a pillanatban nagyon szerettem benne elmerülni, és akkor, abban a pillanatban örömet okozott és örömet akartam vele szerezni.

Ha mégis ki kellene emelni egyet, akkor az 5 darabból álló képre esne most a választásom. Nem láttam még ilyen pirográfiát senkitől ezelőtt. Érdekelt, hogy meg tudom-e oldani a kivitelezését, ezért vágtam bele. Egész jól sikerült, büszke vagyok rá.

Illés Gabi pirográfia

Mi a véleményed? Van a pirográfiának létjogosultsága a képzőművészetben?

Abszolút. Akivel megismertettem eddig, imádja. Aki a kezébe vett már ilyen alkotást, az tapintással érzi, látja a beleölt időt, tehetséget, szeretetet és munkát.

A pirográfia szép. A pirográfiához kell ez a szenvedély! Úgy vélem, és talán minden alkotótársam nevében mondhatom: megérdemelnénk. Iszonyatosan sok meló van vele. Méretre vágni a fát, lecsiszolni, megtervezni, személyre szabni, órákon át égetni a forró pákával, felületkezelni, szárítani, csiszolni, újra lekezelni, szárítani, csiszolni, keretezni/kicsinosítani… napokig/hetekig/hónapokig készül, és ez csak egy! Abszolút!

Illés Gabi pirográfia
Illés Gabi pirográfia

Szerinted kiszoríthatja a lézergravírozás a kézzel készült tűzgrafikákat?

Üzleti oldalról nézve igen (már meg is tette, szerintem). Esztétikailag nem. Össze sem lehet hasonlítani a kettőt.

A lézer nem tud karcolni, maszatolni, finom szálazni, nem részletgazdag, nem tud ilyen típusú mélységeket és kontrasztokat előállítani, mint az emberi kéz a pákával.

Milyen tanácsod van azok számára, akik még csak az első lépéseket teszik meg a faégetéssel való ismerkedés útján?

Illés Gabi pirográfia

Legelőször is az, hogy higgyenek magukban, de azért  legyen egészséges önkritikájuk!

Javaslom, hogy a vonalvezetést gyakorolják többféle fafajtán is, elképesztő különbségek vannak például egy kőris és egy nyárfa között!

A másik: nyugodtan kísérletezzenek a pákával! A CFH kevésbé kedvelt pirográf a fix hőfoka miatt, nekem is évekbe telt, mire kitapasztaltam, hogyan tudom a megfelelően irányítani. Rajzoltam kört, egyenes szegélyt, vékony és vastag vonalakat, nagy fekete felületeket, halvány árnyalatokat…

Olyan motívumot és témát válasszanak, amit kedvelnek! Idővel ki fog alakulni a stílusuk.

Ami nekem fontos a munkám során, az a stabil kéztámasz. Sokszor alakul úgy, hogy magasabb a megmunkálandó felület, mint az asztal síkja. Biztos kéz kell hozzá és rengeteg türelem.

Hol találhatnak meg az érdeklődők?

A Facebookon lehet megtekinteni a képeimet: Gabi Pyrography

Köszönöm szépen a lehetőséget a bemutatkozásra!

Tóth Tamás „Totyó”

Tóth Tamás „Totyó”

TÓTH TAMÁS

Pirográfus művész

Amikor megvettem az első hobbipákámat, ahogy mindenki, úgy jómagam is – tanár híján – a világhálón igyekeztem megtanulni a tűzgrafika fortélyait. Emlékszem, mennyire örültem, mikor rátaláltam a közösségi médiában egy magyar pirográfiai csoportra. Itt találkoztam először hazai hiperrealista fába égetett képekkel, köztük az ő alkotásaival is.

Ezer ismeretlen kép közül is meg tudtam mondani, hogy melyiket készítette az általam és sokak által csodált alkotó. Mára már alig akad hazánkban pirográfus körökben olyan, aki ne ismerné Magyarországon és nemzetközileg is a legkiválóbb művészek között számon tartott „Totyó” páratlan alkotásait.

A képeit már ismeritek. Ebben az interjúban pedig igyekszem egy kicsit magát a művészt, Tóth Tamást is bemutatni nektek.

Határon túlról – határok nélkül

Tóth Tamás

Közösségi adatlapod szerint Bácskossuthfalván születtél, jelenleg Budapesten élsz. Hol telt a gyermekkorod, és miként kerültél a fővárosba?

  Egész pontosan Szabadkán születtem, az akkori Jugoszláviában 1976-ban, de Bácskossuthfalván nőttem fel. Egész gyerekkoromat ott töltöttem, ami mondhatni, hogy gondtalanul telt egészen a ’90-es évek elejéig. Ugyanis akkor kezdődött a délszláv háború, ami nagyban hozzájárult ahhoz, hogy 25 éves koromban Budapestre költözzek.

Miután befejeztem a középiskolát, addigra Jugoszlávia a régi formájában már nem létezett. Szerbia pedig ekkor már túl volt néhány embargón, hiperinfláción és minden olyan egyéb ezzel járó problémán, ami megkeserítette a lakosság életét. A munkahelyek vagy csődbe mentek, vagy nagy részüket privatizálták. Munkalehetőség nem túl sok akadt, de ami volt is, az pedig nagyon keveset fizetett. Ez azt eredményezte, hogy egyik munkahely váltotta a másikat.

Majd 1999-ben elkezdődött Szerbia NATO bombázása. Ekkor ismét katonai kényszerbesorozások következtek. Ennek következtében én is újra “élvezhettem” a hadsereg “vendégszeretetét”, amíg a bombázások tartottak.

Ekkor már közel 10 éve tartott a háborús helyzet kisebb megszakításokkal. Ezért úgy döntöttem, hogy ha alkalom adódik, akkor inkább szerencsét próbálok valahol külföldön. Végül 2001-ben egy barátom közbenjárásával sikerült munkát találnom Budapesten, és akkor költöztem ide.

Biztosra veszem, hogy már egész kiskorod óta rajzolsz. Veled született tehetséged a hiperrealista alkotások terén mikor mutatkozott meg először?

Igen, már óvodás koromban is rajzolgattam. A kézügyességemet édesanyámtól örököltem. Ő nagyon sokoldalú és kreatív a képzőművészet és a kézművesség terén.

Voltak különböző rajzpályázatok óvodában, iskolában, amelyekre be lehetett nevezni az adott témával kapcsolatos rajzokat. Itt többnyire könyvjutalmakkal, oklevelekkel díjazták a munkáimat. Akkor még leginkább valamilyen színes technikával készült rajzok voltak az elvárások az ilyen pályázatokon, de én mindig is inkább grafittal szerettem alkotni. A színek nem igazán vonzottak. Ahogy mondani szoktam én szürke-feketében látom a világot.

Alsó tagozatban kezdtem próbálkozni a portrérajzolással. Például valamilyen unalmas tanórán a szomszéd padban ülő osztálytársról vagy kedvenc zenekaraim tagjairól készítettem portrékat. Vagy ha megtetszett egy kedvenc zenekar lemezborítója, azt megörökítettem, de mindig az összetettebb, aprólékosabb ábrák vonzottak. Azokban volt a legtöbb kihívás.

A hiperrealista ábrázolás már a pirográfiában teljesedett ki igazán.

Iron Maiden pirográfia
Tóth Tamás pirográfia
Miniatűr pirográfia Tóth Tamás
Miniatűr pirográfia Tóth Tamás

Hogyan találkoztál a pirográfiával? Mi volt az első eszközöd, tapasztalatod, alkotásod? Fokozatosan ismerkedtél meg a pirográffal esetleg egyszerűbb mintákon keresztül, vagy rögtön portrékkal kezdted?

A pirográfiával teljesen véletlenül ismerkedtem meg. Nem is tudtam, hogy létezik ilyen műfaj vagy technika. Még 2010-ben a párom vásárolt egy egyszerűbb, fix hőfokon működő pirográf pákát, azzal a céllal, hogy majd fából készült karácsonyi díszeket fog dekorálni, de az első próbálkozások után gyorsan feladta, mondván, hogy neki ez nem megy.

Ekkor gondoltam, megpróbálkozom vele én is. Végül is nem lehet bonyolultabb, mint rajzolni. Akkor rájöttem, hogy kissé mégis összetettebb, főleg azzal a készülékkel, amelynek a hőfoka nem szabályozható, de ennek ellenére megtetszett a dolog, és elkezdtem vele kísérletezgetni. A párom látta, hogy tetszik ez a dolog, és szülésnapomra a baráti társasággal megleptek egy Brenn Peter Junior hőfokszabályzós géppel, és azzal kezdődött minden.
Ott már lehetett kísérletezni, mivel adott volt hozzá több cserélhető égető hurok, és a hőfokkal is tudtam játszadozni, ezzel pedig különböző árnyalatokat elérni.

Kezdetben csak próbaképp valamilyen silányabb minőségű rétegelt lemezre próbáltam viszonylag egyszerűbb mintákat elkészíteni. Utána, mikor már kezdtem megszokni a beállításokat, kellékeket, akkor kezdtem belevágni a portrékészítésbe. Először csak önarckép vagy családtagokról készült portrék születtek.

Tóth Tamás pirográfia
Tóth Tamás pirográf portré

A pirográfia egy autodidakta műfaj. Volt-e/Van-e példaképed, aki segítséget jelentett számodra a tanulási folyamatban?

Igen, ahogy a kérdésedben is írtad, ez egy autodidakta műfaj. Legalábbis 12 évvel ezelőtt, főleg itt, még inkább annak számított. Ugyanis nem volt semmilyen szakirodalom, folyóirat magyar nyelven. Ellenben külföldön, de leginkább Amerikában és Kanadában már akkor is komoly szaklapok, könyvek foglalkoztak ezzel a műfajjal.

Viszont azok számomra nem voltak elérhetőek, de akkoriban az interneten keresgélve ráakadtam olyan művészek munkáira, mint Dino Muradian, akinek a hiperrealista portréi láttán csak ámultam, hogy hogyan is képes ilyesmit alkotni ezzel a technikával. Így ő lett az első számú példaképem.

De nagyon tetszettek még Julie Bender realisztikus állat portréi. Vagy Jean Bouick szintén realisztikus ábrázolásai, amelyekről videókat is készített a munkafolyamat közben, melyeket az interneten nézegetve próbáltam ellesni a különböző technikákat.

Meg kell, hogy említsem még egy újabb nagy kedvencemet, ő pedig Ruth Baker, aki szintén hiperrealisztikus portrék terén kimagaslóan jó képeket készít.

A hiperrealista alkotásaidhoz rengeteg idő, maximális önfegyelem és végtelen türelem szükséges. Mikor jöttél rá, hogy minden adottságod megvan az élethű portrék készítéséhez? Melyik az a pirográfiád – ha van olyan -, amelyiknél úgy érezted, hogy megtaláltad önmagad ebben a technikában?

Igen, mondhatni, hogy ez egy türelemjáték. Csakis kellő mennyiségű idő ráfordításával lehet fotórealisztikus képeket kivitelezni. Ezért is szoktam hosszabb határidővel vállalni megrendeléseket, ugyanis kapkodva nem lehet tökéletest megközelítő ábrázolást elérni. De szerintem ez bármelyik másik műfajra vonatkozóan is igaz.

El kellett telnie néhány évnek, talán 3-4 évnek is mire kezdtem azt tapasztalni, hogy kezdik elérni a számomra kívánt hatást a munkáim. De ehhez nagyon sok gyakorlás, anyagismeret szükségeltetett. Gondolok itt a fa, mint alapanyag ismeretére, hogy milyen fára mit és hogyan lehet. Milyen csiszoló papírral, és mennyire kell előkészíteni. És nem mellékesen a pirográf eszköz ismeretére. Milyen hőfokon, melyik fejjel, milyen tónusokat lehet elérni, stb.

Pirográfia - Caravaggio nyomán
Tűzgrafika Tóth Tamás

Ezután kezdtem el próbálkozni híres festők festményeinek a pirográf replikáival. Talán Caravaggio Emmausi vacsorája volt az, amelyiknél úgy éreztem, hogy ez az a stílus, ami hozzám közel áll.

Megvoltak benne a fény-árnyék arányok, többféle textúra, több szereplő, többféle arctípus. Vagy hasonló és nagy kedvencem még William-Adolphe Bouguereau Angyalok éneke című alkotása, amiben szintén kellő kihívást éreztem. De Carl Heinrich Bloch Consolator című művét is ide sorolnám.

Tóth Tamás faégetés

Dumitru Dino Muradian a vele készült interjú során külön megemlített téged, mint művészt, akit nagyra becsül, és akinek munkáit az egyik legjobbaknak tartja a világon. Hogyan kerültetek kapcsolatba?

Dino Muradiannak ezúton is köszönöm az elismerést. Nagyon megtisztelő számomra, hogy egy olyan művész, aki világhírű ezen a téren, akit a szakmában a legnagyobb példaképemnek tekintek, méltatja a munkáimat.

Mikor elkezdtem a pirográfiával foglalkozni, és az ő munkáit tanulmányoztam, akkor még nem is gondoltam rá, hogy egyszer majd  alkalmam lesz beszélni is vele, ha még csak telefonon is. Arra pedig végképp nem, hogy majd egyszer ő fogja dicsérni az én munkáimat.

Erre még 2017-ben került sor, amikor jött egy messenger üzenet tőle, csatolva két páros portré (szerk.: az itt látható két pirográfia volt, ami felkeltette Dino érdeklődését), amelyeket nem sokkal előtte készítettem, és az volt a kérdés, hogy milyen eszközzel és, hogy 100% szabadkézi, esetleg vegyes technikával készítettem azokat a képeket?

Írtam, hogy igen 100% kézi és, hogy milyen géppel stb. A reakciója az volt, hogy ne haragudjak, hogy hitetlenkedik, de túl jók ahhoz, hogy így legyen, ezért küldjek neki közeli fotókat is a képekről. Miután sikerült meggyőznöm, elkérte a telefonszámomat, és néhány perc múlva már a világ leghíresebb pirográf művészével beszélgettem.

Egy nagyon kedves, szerény és barátságos embert ismerhettem meg a személyében. Nagyon közvetlen volt, szakmai kérdésekben segítőkész. Nem mellékesen a mai napig is meglepően jól beszél magyarul. Többek között arról is mesélt, hogy Romániában született, de egyik nagyszülője magyar volt; mikor és hogyan került külföldre stb. Azóta ha ritkábban is, de néha váltunk pár üzenetet.

Tóth Tamás pirográf portré
Tóth Tamás faégetés portré

Munkácsy Mihály Honfoglalás című festményét készítetted el pirográfiaként. Miért erre a képre esett a választásod? Mennyi időn keresztül készült? Van-e tervben hasonló alkotás?

Tóth Tamás Hongfoglalás pirográfia

Mondhatni, hogy számomra Munkácsy Mihály az első számú magyar festőművész. A Honfoglalás című festményét gyerekkoromban láttam először egy, a Parlamentben tett látogatás alkalmával. Lenyűgözött, hogy ekkora méretben hogyan tudta ilyen részletességgel és méretarányosan megfesteni a rajta lévő emberek sokaságát.

Majd kb. 30 év elteltével arra gondoltam, hogy fába égetem a festmény  méretarányosan kicsinyített változatát. 40×120 cm méretű nyír rétegelt lemezre esett a választásom, hogy a későbbiekben be is tudjam majd kereteztetni. Már a kezdeteknél szembesültem vele, hogy nagy fába vágtam a fejszémet, ugyanis csak az átrajzolása több mint 3 órába tellett. A megszokott, addig kisebb méretű képeimhez képest ez nem is bizonyult olyan nagynak, ugyanis a rajta lévő emberek sokasága miatt néhány emberi arc kisebb volt, mint egy 5 forintos érme.

Elég nagy kihívást jelentett ilyen kis méretben visszaadni az emberi arcok élethű vonásait, de a végére csak sikerült. A kép nem folyamatosan készült, ugyanis egyéb elfoglaltságok vagy más jellegű megrendelések miatt sokszor háttérbe szorult. Ezért néha hónapok teltek el mire ismét tudtam dolgozni rajta. Végül kb. 250 munkaórát vett igénybe az elkészítése.

Ami még a leendő terveim között szerepel, az szintén Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiája, valamint Benczúr Gyula Budavár visszavétele című alkotásának az elkészítése.

Tetoválóként dolgozol jelenleg egy neves budapesti szalonban. Mikor és hogyan kerültél a tetoválók világába? Látsz-e a két műfaj között párhuzamot?

A tetoválás vagy inkább a tetoválások iránti vonzalom a tinédzser koromra nyúlik vissza. A 80-as évek végén szépen kivitelezett, igényesebb tetoválásokat csak külföldi zenei magazinokban láthattunk híres nyugati zenekarok tagjain. Ezért sokszor azt gondoltuk a barátaimmal, hogy ez tuti nem igazi, biztos csak matrica.

Később a 90-es években, mikor elterjedtek a műholdas tv csatornák, és külön tetoválókról szóló műsorokat is sugároztak, akkor nagyon beszippantott ez a dolog. Viszont úgy hozta a sors, hogy személyesen csak majdnem 20 év elteltével ismerkedhettem meg közelebbről ezzel a műfajjal.

Egy ismerősöm látva a munkáimat rákérdezett, hogy miért nem tetoválok? Mondtam, hogy azért, mert anélkül nem szeretnék belevágni, hogy valaki meg ne mutatná előtte az alapokat. Ekkor elvitt egy ismerőséhez, Burony Bélához, aki már régi motorosnak számított a szakmában, és nála kezdtem el gyakorolgatni. De a fő állásom és egyéb elfoglaltságok miatt a későbbiekben nem igazán tudtam összeegyeztetni a kettőt, ezért egy időre parkolópályára jutott a dolog.

Majd néhány év elteltével megérett bennem az elhatározás, hogy saját tetoválást készíttessek. Sokáig keresgéltem, hogy ki az a tetoválóművész, aki a realisztikus tetoválások kivitelezése terén számomra a legmegfelelőbb lenne. Így esett a választásom Bélteczky Zsófiára, aki azóta számos tetoválásomat készítette el. Alkalmanként a tetoválások készülte közben szóba került, hogy én pirográfiával foglalkozom, és hogy szintén realisztikus stílusban dolgozom, stb. És miután Zsófi látta a munkáimat, egy alkalommal megkérdezte, hogy lenne-e kedvem tetoválóként csatlakozni hozzájuk. Egy percet sem gondolkodtam rajta. Egyértelműen igen volt a válasz.

Így most már 3 éve tetoválóként tevékenykedem. Megtiszteltetés számomra, hogy a The Tattoo Shop tagja (Totyó tetoválós instagram oldala: https://www.instagram.com/totyotattoo) lehetek, és olyanoktól tanulhatok, akik magas szinten művelik ezt a műfajt, mint pl. Bélteczky Zsófia (https://www.instagram.com/sofsmade) és Kondrát Kristóf (https://www.instagram.com/kristof_kondrat_tattoos). Ezúton is hálás köszönet nekik!

A két műfaj között mindenképp van párhuzam. Mindkettőhöz szükséges a kellő kézügyesség, rajztudás és nem mellékesen kellő alázat és türelem. Nyilván két külön műfajról beszélünk, mert ugye amíg a pirográfiában egy merev, sík felületre dolgozunk, addig a tetoválásban egy rugalmas, esetenként domború, homorú a bőrfelület, amire alkotni kell. De az eszközhasználat hasonló mindkét esetben.

Mindenkit foglalkoztat a kérdés, hogy Totyó hogyan készíti a képeit. Van olyan praktikád, tanácsod (Pl.: eszköz, alapanyag, rajzkészség stb.) – a varázspálcán kívül -, amit megosztanál az olvasókkal?

Ez a kérdés elég sokakban és sokszor felmerült az elmúlt évek során, és a szkeptikusok meg is kérdőjelezik azt, hogy valóban kézzel készülnek-e a képeim. Voltak, akiket a munka közben készített fázisfotók sem győztek meg. Ők munkafolyamat videókat követeltek! De mivel nem vagyok egy technikai zseni, és nincs is túl sok affinitásom az ilyen video felvétel-vágás-szerkesztéses dolgokhoz, így csak néhány rövidebb felvételt készítettem alkalmanként. De erre azt szoktam mondani, hogy Leonardo Da Vinci sem készített se fázis fotót, se videót a Mona Lisa festése közben, nyilván mert akkor még nem lehetett, de attól még elhisszük, hogy kézzel készült és nem lézerrel.

Pirográf kép
Al Pacino portré pirográfia

Igazából nincs semmilyen különös praktika, trükk vagy hasonló abban, ahogyan a képeket készítem. Alapanyagként igyekszem nagyon világos tónusú pl.: hárs, juhar vagy nyírfát választani. Azt megcsiszolom a maximális, már szinte tükörsima felületűre, majd grafitpapírral átviszem az ábra főbb meghatározó vonalait. Azért grafitpapírral, mert azt könnyebb esetenként radírozni, mint az indigót, és azért csak a fő, irányadó vonalakat, mert ha minden apróságot átrajzolnék, akkor elvesznék a részletekben.

Utána a többi már csak a kézügyességen és az eszközhasználaton múlik. Szép és nagyon aprólékos munkákhoz mindenképp egy jobb minőségű hőfokszabályozható készüléket javaslok. Onnantól kezdve pedig mindenkinek saját magának kell kitapasztalnia, hogy mit és milyen eszközzel, milyen hőfokon lehet kellően szépen kivitelezni.

Jack Nicholson pirográfia
Fába égetett portré

Hogyan látod a mostani pirográfus „generációt”, a pirográfia magyarországi helyzetét, megítélését?

Ha visszagondolok, amikor én kezdtem még 2010 környékén ezzel foglalkozni, akkor nagyon kevesen voltunk itt az országban, akik gyakoroltuk a pirográfiát. És hazai viszonylatban mondhatom, hogy még kevesebben, akik már akkor magasabb szinten művelték volna.

Az utóbbi néhány évben vált közismertebbé, vagy közkedveltebbé ez a dolog. A közösségi oldalakon azóta több ilyen jellegű hazai csoport is létesült, amelyeknél esetenként a tagok létszáma ezer felett is van. Azonban ha reálisan nézzük, és azt vesszük figyelembe, hogy ezek közül hányan vannak, akik magas, úgymond már művészi szinten művelik a pirográfiát, akkor országos viszonylatban azok száma kb. csak egy tucatra tehető véleményem szerint.

Viszont úgy gondolom, hogy a mai világban elérhető, erre a célra gyártott és mindig korszerűbb technikai felszerelésekkel nőni fog ez a létszám. Főleg ha valaki komolyan szeretne ezzel foglalkozni, és megvan benne a kellő tudás, kitartás, türelem és alázat a pirográfia iránt.  Akkor a határ a csillagos ég!

Pirográfia

Totyó Facebook elérhetősége: https://www.facebook.com/totyopyrography 

Az Instagram oldalát itt éritek el: https://www.instagram.com/totyo_pyrography

Pirográfia

Várlak szeretettel a Pirográfia Mindenkinek facebook oldalán!

TOVÁBBI BEJEGYZÉSEKHEZ KATTINTS IDE!

Dumitru Dino Muradian

Dumitru Dino Muradian

DUMITRU DINO MURADIAN

A művészi pirográfia ikonikus alakja

Annak idején, amikor a tűzgrafikával ismerkedtem, rengeteg interneten fellelhető fotót, videót, írást tanulmányoztam. A böngészés során egyszer csak, bumm, olyan fába égetett képet dobott fel nekem a kereső oldal „pyrography” címszó alatt, amilyenhez foghatót még sosem láttam.

Teljesen le voltam nyűgözve. Úgy nézett ki, mint egy hiperrealista festmény. Az egész kép gyönyörű, mély és intenzív tónusokból volt felépítve, és elképesztően részletgazdag volt.

Mindezt olyan finom kidolgozással megalkotva, amin minden alkalommal elámulok. A képek alkotója nem más volt, mint Dumitru Dino Muradian, aki a faégetést szépművészeti szintre emelte.

A Pirográfia Mindenkinek oldal ötletének megszületésekor már eldöntött tény volt számomra, hogy megismertessem őt a magyar olvasókkal. Nemrégiben sikerült egy mindkettőnk számára megfelelő időpontot találni, és az internet segítségével létrejött beszélgetés során bepillantást nyerhettem a művész úr nem mindennapi életébe és munkásságába. Bár a „művész” kifejezést nem kedveli, elmondása szerint a rengeteg gyakorlásnak köszönheti tudását.

Pilótafülkéből a földi paradicsomba: pilótából pirográfus 

Dumitru Dino Muradian Romániában született 1953-ban. Édesanyja román, édesapja magyar származású. Tőle és szamosújvári nagyszüleitől tanulta meg a magyar nyelvet, melyet mai napig meglepően jól beszél.

Kereskedelmi repülőgép pilótaként dolgozott szülőhazájában egészen 1983-ig. Jelenleg a varázslatos Hawaiin él, és alkot, ahol az ottani összetartó magyar közösséggel ápol nagyon szoros kapcsolatot. Időnként meglátogatja Esztergomban élő rokonait is. 

Hogyan jutott Romániából Hawaiira? Miért fontosak számára a magyarok? Miként alkotja összetéveszthetetlenül egyedülálló pirográfiáit? Mindez a következő interjúból kiderül, ahogy az is, hogy vélekedik a magyar pirográf művészekről.

Kutya pirográfia
Pirográfia nyárfalemezen
Pirográfia rétegelt nyárfán
Pirográfia szépművészet
Faégetés Muradian
Dumitru Dino Muradian

Mindig eláll a lélegzetem a Hawaiin készített fotóit látva. Irigylésre méltó hely, sokan csak álmodoznak arról, hogy ezen a paradicsomi helyen éljenek. Hogyan jutott ilyen messzire szülőföldjétől?

   Kereskedelmi pilótaként dolgoztam Romániában. Bár 1983-ra már utasszállító repülőgépek vezetésére is megszereztem a képesítést, augusztusban elhagytam az országot – Magyarországon átrepülve jutottam el Bécs mellé.  Egy ideig egy osztrák menekülttáborban tartózkodtam más politikai menekültekkel együtt, de még időben – mielőtt a román hatóságok megtaláltak volna -, 1984-ben politikai menedékjoggal az Egyesült Államokba emigráltam. Itt műszaki rajzolóként dolgoztam egy mérnöki irodában. Romániában távollétemben 25 év börtönre ítéltek. Az 1989-es romániai forradalom után évekkel később térhettem csak vissza turistaként.

1990-ben költöztem Hawaiira, Kauai-szigetre (szerk.: Vulkáni eredetű sziget, Hawaii-szigetek nyolc nagy szigetének egyike, „Hawaii kertje”.), de a hurrikán pusztítása után 1993-ban visszaköltöztem Seattle-be, majd 1998-ban Kaliforniába. 2010-2018 között Kanadában, Torontóban éltem, végül 2018-ban költöztem Honoluluba.

Nem mindennapi történet, ahogy az sem, hogy miként vált nemzetközileg elismert pirográfus művésszé. Mikor jött rá, hogy páratlan tehetsége van a pirográfiához, és mióta foglalkozik vele?

A pirográfia mindig is a hobbim volt, még a nagyszüleimtől tanultam a 60-as években. Úgyhogy már több mint 60 éve készítek pirográfiákat. Kauai szigetére költözésemig hobbiként űztem, de egy művészeti galérián keresztül elkezdtem értékesíteni alkotásaimat.

Meg kell említenem, hogy 1986 környékére már nem igazán voltam megelégedve az eszközeimmel, így saját pirográfokat készítettem magamnak. Ezzel nemcsak az eszközeimet cseréltem le, hanem az égetési technikám is megváltozott.

Abban a pillanatban minden más lett, és olyan visszajelzéseket kezdtem el kapni az emberektől, különösen a művészeti galériáktól, hogy „Túl jó ahhoz, hogy igaz legyen”. Kevés ember ismeri a pirográfiát komoly művészeti alkotásként. Inkább csak, mint kézművesség, népművészeti forma ismerős számukra.

A pirográfia alapvetően egy autodidakta művészeti forma, a technika gyakorlása során tanuljuk meg azt. Nem áll rendelkezésünkre túl nagy irodalom róla. Ami van, az is inkább gyerekeknek vagy nagyon kezdőknek szól. És a piacon kapható pirográfokról is elmondható, hogy nagy részük csak hobbi célra, egyszerű minták fába égetésére alkalmas.

Pirográfiái a választott alapanyagtól függetlenül egytől-egyig lenyűgözőek. Nem sokan mondhatják el magukról, hogy világhírű zenészek számára készítenek egyedi pirográfiát. Csak, hogy néhány nevet említsek: James Hetfield – Metallica; Victoria Vox – ukulelére szakosodott énekesnő, dalszerző, B.B. King – bluesgitáros. Mire alkot a legszívesebben?

B.B King gitár pirográfia
James Hetfield gitár pirográfia
Pirográfia ukulele

A kedvenc fám a juhar, minél világosabb annál jobb, de a többi fa is kiváló /mangófa, simafenyő (szerk.: USA-ban, Kanadában őshonos fenyőfajta), hársfa, koa fa, stb./. Bármilyen világos színű fa megfelelő.

Emellett számtalan hangszerre égettem már képeket. 1993 körül Seattle-ben kezdtem gitárokra pirográfiákat készíteni. Az USA-ban minden nagy gitár gyártó cégnek van egy úgy nevezett „Custom Shop”-ja ahol egyedi darabokat kínálnak. Elkezdtem velük dolgozni, többek között a Fender, Gibson, ESP, Tacoma, Vigier, Jackson-Charvel cégekkel.

Az akusztikus és elektromos gitárok mellett mindenféle fából készült hangszerre készítettem már pirográfiát: hegedű, cselló, nagybőgő, mandolin, hárfa stb. Itt Hawaiin az ukulele egy nagyon kedvelt hangszer. Nagyon sok egyedi alkotást csináltam már erre a hangszerre is.

A fa mellett a szárított tök is kedvelt alapanyagom.

Pirográfia szárított tök
Nosferatu pirográfia ESP
Pirográfia hegedű
Pirográfia Gliga hegedűn
Pirográfia csellón

Mivel kezeli az elkészült műveit?

A hangszereknél adott a lakkozás, de az egyéb képeimet nem szoktam lakkozni. A tapasztalatom az, hogy egy egyszerű babaolajjal való átkenés sokkal tartósabbá teszi az alkotást, mint bármi más. Nyilván, időnként érdemes újrakenni a képet. Az olaj megfelelő védelmet és selymes fényt ad a felületnek. (szerk.: A lent látható béka pirográfia nincs lakkozva. A páka hegyének simításától lett ilyen gyönyörű fénye.)

Dino Muradian pirográfia
Dino Muradian pirográfia nyírfán
Csendélet pirográfia
Dino Muradian pirográfia
Lovas pirográfia

Mit tanácsol azoknak, akik művészi szintre szeretnék fejleszteni technikájukat?

Ne úgy gondoljanak a pirográfiára, mint egy dekorációs technikára. Törekedjenek arra, hogy komoly témákat, pl. portrékat válasszanak az egyszerű minták helyett. Gyakoroljanak nagyon-nagyon sokat, én például napi szinten égetek. Gyakorolják a tónusozást, próbáljanak minél kontrasztosabb képeket alkotni. Minél finomabb kivitelezésű az adott tónus, annál jobb. Tehát a sötét árnyalatoknál is az a cél, hogy ne mélyen, ne erős nyomot hagyva színezzük el a fát.

A pirográfiákat ugyanúgy készítem, mint bárki más. A felrajzolt képet dolgozom ki a pirográffal. Részletről részletre haladok, és a készítés során folyamatosan összehasonlítom a készülő alkotást a referencia képpel.

Mónika, szeretném elmondani, hogy le vagyok nyűgözve, hogy milyen jó magyar pirográfusok vannak! Komolyan! A legjobbak közé tartoznak. Tóth Tamás, Schelb Zsolt, Hazafi Anikó és a többiek, szuper pirográfusok. Tóth Tamást például felhívtam telefonon, amikor megláttam az általa készített pirográfiát, és felvettem a kapcsolatot más magyar alkotókkal is.

Nagyon köszönöm, sokat jelentenek a szavai! Köszönöm, hogy időt szánt erre a beszélgetésre, megtiszteltetést volt.

Én köszönöm, kedves Mónika!

*****

Utószó

A videóbeszélgetés nagyon kötetlen és jó hangulatú volt, annak ellenére, hogy bevallom, zavarban voltam az elején. Dino egy rendkívül kedves, szerény művész, aki bár nem ismeri be magáról, de korunk legkiemelkedőbb pirográfusa. Számomra egy különlegesen fontos momentum lesz az életemben, hogy megismerhettem egy ilyen kivételes életúttal és tehetséggel bíró pirográfust.

A képanyag összeválogatása majdnem egy napig tartott. Megszámlálhatatlan tökéletes alkotás közül kellett néhányat kiemelnem a cikkhez. Tulajdonképpen lehetetlen választani, nem is lehet! Látogassatok el Dino Instagram oldalára, és keressetek rá a neten! Higgyétek el, megéri! Tanulni is csak a legjobbtól érdemes!

Dumitru Dino Muradian Instagram elérhetősége: https://www.instagram.com/pyrographylikesdino/

Pirográfia nyírfalemezen
Tűzgrafika nyírfalemezen

Képek forrása: https://www.instagram.com/pyrographylikesdino/

Várlak szeretettel a Pirográfia Mindenkinek facebook oldalán!

TOVÁBBI BEJEGYZÉSEKHEZ KATTINTS IDE!

A pirográfia története – 1. rész

A pirográfia története – 1. rész

Fába égetett történelem

A pirográfia története az őskortól napjainkig – 1. rész  

A mai felgyorsult, számítógép vezérelt világunkban talán törvényszerű, hogy egyre többen térnek vissza gyökereikhez, a természethez, a természetes anyagokhoz. Folyamatosan növekszik az igény a kézzel készített berendezési tárgyakra, díszekre, bútorokra. Újra egyre népszerűbb a kézi famegmunkálás minden formája. És bizony reneszánszát éli egy méltatlanul háttérbe szorult faművészeti technika, a pirográfia is.

Faégetés anyagok

A „pirográfia” szó szószerinti jelentése tűzzel írás, melyet hazánkban sokan faégetésként ismernek. Valójában azonban a tűzgrafika nem csupán a fa szabadkézi díszítésére korlátozódik, hiszen sokféle természetes anyagot – mint bőr, vászon, papír, csont, kókuszdióhéj vagy akár a kiszárított lopótök is – dekorálhatunk felhevített fémhegyek segítségével, manapság főként pirográf – pákához hasonló – eszközzel.

Ha valaki korábban érdeklődött a pirográfia iránt, és aktív internet használó, akkor biztos, hogy legalább a wikipedia-n belefutott már egy-két érdekes (fél)információba. Én szeretnék ennél egy kicsit mélyebb ismeretekkel szolgálni, és a következőkben egy rövid történelmi utazásra hívom az olvasót, ugyanis a pirográfia egyáltalán nem újkeletű. (A technikáról bővebben ITT találsz információt.)

Hogyan kezdődött…

Tulajdonképpen a tűz és a vas megismerésével barlanglakó őseink díszítésre is használhatták (volna) a tűzben melegített vasat. Valójában főként az ókortól kezdve maradtak fenn olyan régészeti leletek, melyek tanúsítják, hogy a használati tárgyakat égetéssel is díszítették.

Találhatunk említést arról is, hogy a kínai Han-dinasztia (Kr.e. 202 – Kr. u. 220) korában igen elterjedt volt a „forró tűvel hímzés”, de az egyiptomiak, perui civilizációk, afrikai törzsek és a rómaiak is előszeretettel adtak egyedi külsőt ezzel a módszerrel a fából készült tárgyaiknak.

Faégetés - pohár, Peru

Égetéssel díszített pohár

Peru, Nazca kultúra (Kr.u. 0-700)

forrás: carverscompanion.com

A középkori művészek, mesterek már fatüzelésű kályhákat használtak. Ezekben egyszerre több vasrudat, piszkavasat is hevítettek. Amíg az éppen kihűlt rudat melegítették a tűzben, az addigra már a kályhában átforrósodott másik vassal tudták folytatni munkájukat. A vasrudakon kívül más éles fémtárgyakat, tűket és késeket is alkalmaztak. A forró fémet a kovácsműhelyekben is használták díszítőeszközként, hiszen itt a műhely jellegéből adódóan eleve rendelkezésre állt mind a megfelelő fémeszköz, mind pedig az annak felforrósítására szolgáló alkalmatosság.

Ahogy a technika fejlődött…

A technika fejlődésével a faégetéshez használt eszközök is korszerűsödtek. A kályhákat már kisebb, hordozható, asztali berendezések váltották fel. 1889-ben François Manuel-Perier bemutatott egy pirográf-gépet a párizsi Nemzetközi Kiállításon, melynek ötlete egy orvosi célokra használt berendezésből eredt.

A szerszám szigetelt fogantyúval rendelkezett, és éles, platinából készült hegyben végződött. A készlethez a pirográf „ceruzán” kívül különféle méretű, éles platina hegyek, egy borszeszégő, egy üveg folyékony benzol és két gumicső tartozott – az egyik egy fújtatóhoz, a másik az üreges, platina hegyű ceruzához volt csatlakoztatva.

Korabeli pirográf eszköz

Korabeli égető készlet /forrás: cherrygallery.com/

A művész először felmelegítette a ceruza platina hegyét a borszeszégő lángjában, majd eloltotta azt. Miközben egyik kezével a fába égette a rajzot, a másik kezével folyamatosan a fújtatót pumpálta, mellyel benzolgőzt továbbított a csövön keresztül a készülék hegyéig.

A platina a benzolgőz segítségével melegedett fel (egész pontosan egy hőtermelő kémiai reakció történt, melynek hőjét a platina abszorbeálta). Jelen korunkból visszatekintve egy kicsit macerás lehetett folyamatosan pumpálni a fújtatót, és a benzol miatt nem mondanám túl egészségesnek sem a használatát, de a korábbi eljárásokhoz viszonyítva korszakalkotó találmány volt. Lényegesen gyorsabbá és könnyedebbé tette az alkotást.

Nem sokkal később, az 1920-as évek környékén pedig megjelentek az első, elektromos árammal működő pirográfok is. Ezek az eszközök már huzalokban végződtek, melyeket áram segítségével forrósítottak fel.

folyt.köv.

Egy másik cikkben a magyarországi pirográfia története kerül bemutatásra!

Várlak szeretettel a Pirográfia Mindenkinek facebook oldalán!

TOVÁBBI BEJEGYZÉSEKHEZ KATTINTS IDE!