A pirográfia Magyarországon
Fába égetett történelem
A pirográfia története az őskortól napjainkig – 2. rész
Az előző részben a pirográfia és a pirográf eszközök fejlődését ismerhettétek meg. Ebben a részben a magyarországi pirográfia, pirogravírozás elterjedéséről olvashattok. (Az előző rész ITT érhető el.)
A pirográfia Magyarországon az 1800-as években
Hazánkban az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején volt nagy divatja a faégetésnek, elsősorban a magyar dualista társadalom műpártoló előkelőségeinek körében.
A Pallas Nagy Lexikonát fellapozva (1893-1897) az alábbi meghatározást találhatjuk a témakörben (idézet):
„Izzó tű: A fának simára gyalult fölszinén a diszítményt vagy vésővel való faragás vagy izzó fémtűvel való égetés utján állíthatjuk elő. Az előbbi eljárás a szokottabb, az utóbbi kevésbé az, bár nem uj, mert már a középkorban is gyakorolták. Általánosabb elterjedését különösen az a körülmény akadályozta, hogy egyfelől a gyorsan kihülő szerszámot gyakran kellett fölcserélni, másfelől pedig, hogy szabatos rajzu diszítményt fölötte nehéz az I.-vel előállítani. Ujabb időben a fogyatékos fémtű helyett platinatűt használnak és azt megfelelő készülékkel állandó és egyenletes izzásban tartják. Az égetés technikájának e javítása óta a fa fölszinének ilyetén diszitése általánosabb elterjedést nyert, iparművészeti iskolákban rendes oktatás tárgya s szélesebb körökben gyakorolják. Hazánkban báró Weissenbach János az eddigitől eltérő alapon oly tökélyre emelte az I.-vel való égetést, hogy meglepő szabatosságu, a korábbi fogyatkozásoktól ment diszítményeket állít elő.”
Iparművészeti szakfolyóiratokban is kedvelt téma volt
Régi szakmai folyóiratok archivált példányaiban is fellelhetünk megjelent cikkeket. A Magyar Iparművészet szakfolyóiratban már 1898-ban elismerően írtak a faégetéssel díszített alkotásokról. (Az archivált szakfolyóiratok forrása: EPA.)
A képen egy 1898-ban készült faégető berendezés látható, mely Kreutle Ferenc boltjában volt kapható. /A faégetőről készült kép forrása: Darabanth Aukciósház, felhasználva a kép tulajdonosának engedélyével./
Az 1900-as évek elején iparművészeti szakiskolában is lehetett faégetést tanulni.
Az 1901-es Budapesti Építési Szemle tudósításából kiderül, hogy Izabella főhercegné tetszését is elnyerték Treitz Péterné iparművészeti szakiskolája által bemutatott faégetéses darabok, melyek közül meg is vásárolt egyet-kettőt. Drucker Denise iparművésznő válogatott alkotásai közt pedig faégetéssel díszített dobozt is bemutattak a Nemzeti Szalon által megrendezett csoportkiállításon 1926-ban.
A tűzzel díszítés a magyar népművészetben is megtalálható, bár tény, hogy a fafaragással, a karcolással és a spanyolozással nem sikerült felvennie a versenyt. Malonyay Dezső (író, művészettörténész) szerkesztésében jelent meg az 1900-as évek elején „A magyar nép művészete” című néprajzi, művészettörténeti mű. Ennek III. kötetében, a balatonvidéki pásztorművészet bemutatásában szerepel utalás a díszes faégetésre: A pásztor a bodza-fából készülő furulyáján a lyukakat égő vassal sütötte ki – máskülönben a fa szétrepedt volna -, és a forró vassal egyúttal díszítéseket is készített a furulyába.
A következő évtizedekben a pirográfia mintha feledésbe merült volna hazánkban, ami az akkori történelmi eseményeket felidézve nem is csoda. Az ’50-es, ’60-as években jellemzően hobbi alkotóknál és helyi szakkörökön találkozhattunk a faégetőkkel. 1970-től egyre többen kezdték újra felfedezni a faégetést hazánkban, sokan saját „gyártású” elektromos pirográf készülékekkel, de igazi reneszánszát napjainkban éli.
A ’70-es években akár a képen látható fém- és faégető készülékhez is hozzá lehetett jutni.
A mai modern pirográf tollakkal már valódi, akár hiperrealisztikus grafikák is megalkothatók, hiszen a rendelkezésre álló végtelen formájú, tökéletesre finomított égetőhegyek (és a hőfokszabályzós eszközök – ezt csak zárójelesen említem meg, mert hobbipákával is kimagasló szintű pirográfia készíthető) megjelenése lehetőséget adott a különböző tónusok kialakítására is.
A fenti történelmi vonatkozások több szempontból is érdekesek, és nagy jelentőséggel bírnak. Joggal jelenthetjük ki, hogy a pirográfia mindig is jelen volt a különböző kultúrák művészetében, de a modernkor teremtette meg a feltételeket ahhoz, hogy túllépjen a faművészeti díszítés határain.
Napjainkban egyre szélesebb körben nyer újra méltó elismerést a faégetés művészete. Hazánkban és világszerte is rohamosan növekszik a műfaj szerelmeseinek száma. Bízom abban, hogy a tűzzel írás, a tűzzel rajzolás elfoglalhatja egyszer jól megérdemelt helyét az ipar- és képzőművészeti körökben is, hiszen a gyönyörű díszítő motívumokon túl, művészi szintű tűzgrafikai képábrázolásokkal találkozhatunk Magyarországon is.
Ez is édekelhet: A pirográfia története – 1. rész
Várlak szeretettel a Pirográfia Mindenkinek facebook oldalán!
TOVÁBBI BEJEGYZÉSEKHEZ KATTINTS IDE!
